~Olive szemszöge~
Sokan ejtenek ki olyan szavakat a szájuk amiket nem gondolnak komolyan.Olyankor az ember megérzi ezt.Bűntudata lesz,mindig is az érdekelt,hogy vajon a vámpírok is éreznek bűn tudatot.Erre kérdésre senki nem válaszolt egyes ember azt mondja,hogy a vámpírok ugyan úgy éreznek érzéseket,másik meg,hogy szívtelen vad állatok.Én mindig az előzőnek hittem.Egészen a mai napig.Reggel kezdődött minden.Kómásan keltem fel és Lucky azonnal meg nyalta az orromat.
-Lucky ne!-mondtam és magamhoz húztam
Magamhoz ölelve vissza feküdtem az ágyba vele.Lucky nagyon aranyos kiskutya,életem egyik legjobb dolga.
-Gyere menjünk reggelizni!-mondtam és ki csúszogtam
Adtam Luckynak egy kis száraztápot,magamnak pedig csináltam gabona pelyhet.Lassan enni kezdtem és Luckyt néztem.
-Nekem is adsz?-kérdezte Brandon aki mellettem állt
-Nesze!-hajítottam felé a dobozt
Ő el kapta és csinált magának is egy tálal.
Végig néztem rajta fél meztelen volt és a hasa is kockás volt.Nagyon helyes volt a haja kócosan lógott a szemébe és azt tűrte oldalra.Ki vettem a hullám csatot a hajamból és óda sétáltam hozzá,oldalra tűztem a haját.
-Most komolyan?-kérdezte
-Mért tök aranyos vagy így!-mondta
Ki rántotta a csatot és hozzám vágta,mivel elég erős nagyon fájt.Meg ragadta a csuklom és közelebb rántott.
-Elegem van belőled!Mindig hamis reményt keltesz bennem!Mégis döntsd el,hogy mit akarsz mert ez nem téma!Kész elegem van!-ordította és el engedett
El futottam,egyenesen ki fel kaptam a mamusz csizmám és egy pulcsit és Snoopys pizsibe rohantam a semmibe.Amikor már messze volt a házunk,egy fa törzsébe le ültem és el kezdtem sírni.
Fájtak szavai,nagyon.Pedig igazak voltak.Vajon van lelke?És meg bántottam?Mért vagyok ilyen kegyetlen vele mindig?Mért kell mindig bántanom?
-Mért?-űvöltöttem teli torokból
Fel húztam a térdem és rá hajtottam a fejem.Egyre jobban kezdtem sírni és zokogás lett a vége.Ott ültem zokogva,én vagyok az aki mindenkit bántok mégis én sírok mindig.
~Brandon szemszöge~
Olive el futott engem pedig egyedűl hagyott.Tudtam,hogy meg bántottam,de már kezd elegem lenni ebből,hogy mindig kedves velem,meg,hogy aranyosnak mond,miközben csak sajnálatból beszél velem.Ha ilyeneket mond el kezdek reménykedni és ha vége minden egyenesbe kerül kettőnkkel kapcsolatban meg jelenik Derek és mindent el görbít,össze kúszál.Már ha Derekre gondolok olyan erős gyűlőletett érzek íránta,mint senki iránt,fura érzés ez,mégis az egyik legemberibb érzés amit valaha éreztem,azután az érzés után amikor Olive elösször fogta meg a kezem és rám mosolygott.Azaz érzés ami éltet és fáj néha,de amikor át karol minden bánatot fel emészt.Ez hívják szerelemnek ezt hiszem,vagy minek és szeretem azt az érzést.Hiába minden szenvedés szeretem,ahogy Olive-ot is.
Meg kéne keresnem Olive-ot és bocsánatot kérni!Vajon meg bocsát nekem?
Gyorsan fel pattantam és már rohantam is,meg hallotam Olive sírását,amikor közelebb mentem,meg dermedtem úgyanis Derek ölelte ás és szorította magához,azt a lányt akit a világon mindenkinél jobban szeretek.
~Olive szemszöge~
Csak zokogtam az arcomat a tenyerembe temetve és Brandono gondolkoztam,amikor egy kéz éríntette meg a vállam.Szörnyen ijedtem fordultam meg.Derek gúgolt mellettem mosolyogva.
-Mi a baj?-kérdezte ennél a 3 szónál tört el a mécses
A nyakába borúltam és el kezdtem sírni.Ő csak közelebb húzott és a hajam simogatta.Megint egy ismerős kép ugrott be,még kiskoromból.Amikor kaptam egy lufit és én butus azzal rohangáltam a rózsák között és természetesen el botlottam és a lufi persze ki durrant.Azonnal sírni kezdtem és a lufimat szedegettem össze és akkor egy kéz érintette meg a vállamat és magához húzott.Vigasztalni kezdett és most úgyan az a fiú ölel át és vígasztal.Ha akarnám se tudnám meg hálálni azt amit értem tett és nem csak ezekre a vigasztalásokra,hanem az életemre is gondolok.Hiszen ha ő nem lenne akkor már én se lennék és soha nem ismerhettem volna meg őket a legjobb barátaimat a világon az élén Bambie-val aki épp a beteg ágyát nyomja.És még valakit Brandont,soha nem ismerhettem volna még és akkor soha nem tudtam volna bántani őt,talán neki mégis jobb lett volna,de nekem nem.Ő hozta el nekem a legszebb gyerekkort amiről csak álmodni lehetne,persze most is csak magamra gondolok.Ez jellemző rám.
Ki nyítottam résnyire a szememet és meg láttam Brandont aki épp ránk néz fájdalmas meleg barna szemeivel amik teljesen ridegek voltak és amikor találkozott a szemünk mintha azt akarta volan mondani,hogy sajnálom,de nem mondta.Szó nélkül meg fordult és el tűnt a sűrű fák között.A szemembe újra könnyek kezdtek gyűlekezni.Lehunytam a szeme és újból sírni kezdtem,de most úgy,hogy a szívem szakadt bele majdnem.Nem lett volna elég Bamibie lehet,hogy nem éli túl a sebet,de még Brandon is utál engem.Néha tényleg úgy érzem,hogy az egész világ ellenem van,de tényleg!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése